Brigitte olyannyira elégedett cochleáris implantátumával, hogy a másik füléhez is szeretne egyet. Azonban ez nem mindig volt így.

Brigitte a verandán ülve telefonál barátnőjével. A házban gyenge a vételi szint, így a barátnője nehezen tudná követni a beszélgetést. Brigittenek ilyen gondjai nincsenek, bár egészen kisgyerek korától halláskárosodással küzd. Hallókészüléke nélkül, szinte semmit sem hallana, viszont cochleáris implantátumának köszönhetően még a telefonálás sem nagy ügy.

A telefonos beszélgetésekhez vezető út hosszú és rögös volt a Bécsben, egy kórház adminisztratív osztályán dolgozó Brigitte számára. Első hallókészülékét nyolcéves korában kapta. Akkoriban, annak ellenére, hogy hallása mindkét fülére gyenge volt, csak egy eszközt kapott. Befejezte tanulmányait, megismerkedett a férjével, összeházasodtak, gyerekeket szült – mindeközben végig hallókészüléket használt. Az ezredforduló azonban változásokat hozott.

Ez nem az én utam

Brigitte hallása gyors romlásnak indult, majd úgy 40 éves kora körül szinte teljesen megsüketült. A családja és barátai elfogadták siketségét, de “bármi történt, akár ha csak egy telefonhívást akartam lebonyolítani, vagy ha orvoshoz kellett mennem, mindig a férjem segítségét kellett kérnem.” Még mindig hálás párja támogatásáért, de akkor úgy érezte, hogy a mindennapi élethez kért állandó segítség “nem az én utam”. A kétgyermekes édesanya már lehetőségeket kezdett keresni. Jelelni már megtanult felnőtt fiától, akit még a ’80-as években, óvodás korában diagnosztizálatak súlyos halláskárosodással és így elsajátította a jelbeszédet. Néhány év alatt Brigitte és férje is megtanulta a jelnyelv használatát. “Teljesen elutasítottam a cochleáris implantátumot.” – emlékszik vissza Brigitte, hangosan nevetve. Idővel azonban elbizonytalanodott: “A jelbeszédet használó közösség tagjai a saját világukban élnek. Viszont mi, a férjemmel, elsősorban a halló világ része voltunk.”

A fordulópontok egyike egy orvosi vizsgálat volt. “Az orvosnál elmondtam, hogy nem hallok és kértem őket, hogy felém fordulva beszéljenek. Ezt sem az orvos, sem az asszisztens nem vette figyelembe.”

Hosszú és alapos megfontolást követően végül Brigitte úgy döntött, hogy cochleáris implantátumot szeretne. A beültetést 2011-ben, 46 éves korában hajtották végre. Az eredmények minden várakozását felülmúlták. “Két hónap elteltével már mindent tökéletesen értettem!” Úgy tűnt, hogy elérte a hallással kapcsolatos végső célját.

Biztonságos implantátum, biztonságos műtét

Nem sokkal azután, hogy Brigitte megkapta CI eszközét, az implantátum gyártója ismételten előforduló hibák miatt visszahívott egy terméket. “Az újságban olvastam az esetről és még mondtam is a férjemnek: “Remélem az enyém nem ez a széria.” Reményei szertefoszlottak és 2012. februárjában egy újabb műtéten kellett átesnie, ahol egy régebbi gyártású implantátumot ültettek be neki. Egy évvel később újabb problémák merültek fel: sebe váladékozni kezdett és az implantátum felett egy apró lyuk jelent meg.

A fül-orr-gégészeti klinikán egy újabb beültetést javasoltak, de Brigitte már nem bízott sem a klinikában, sem az implantátum gyártójában. “Majd kisírtam a szememet!” Egy másik kórháztól kért tanácsot. A Fül-Orr-Gégészeti Osztály vezető főorvosa nem tudott mást tenni, újra el kellett távolítani az implantátumot. Alighanem nem volt elég szorosan rögzítve Brigitte fejében, és a kis elmozdulások valószínűleg bőrirritációt okoztak. A tapasztalt sebész Brigitte jobb füléhez tartozó implantátumot beültetését javasolta, hiszen a bal oldalnak még be kellett gyógyulnia. “De a korábbi tapasztalatok alapján nem voltam biztos a dolgomban.” Azonban az akkor már az ötvenes éveiben járó, aktív életet élő Brigitte nem akart beletörődni abba, hogy a siketsége miatt, a halló világban mindig valaki segítéségét kellett kérnie. Két évbe telt, mire összeszedte bátorságát és vállalta az újabb beültetést. Wolfgang Gstöttner, a Bécsi Általános Kórház tapasztalt sebésze végül a bal oldali beültetés mellett döntött, hiszen időközben az teljesen meggyógyult. “Részletesen elmagyarázta, hogy az implantátumot varratokkal, csonttal és a különleges ragasztóanyaggal fogja rögzíteni.” Brigitte rögzítő tűkkel ellátott SYNCHRONY implantátumát így négyszeres biztonsággal rögzítették. Azóta Brigitte, minden gond nélkül és tökéletesen hall.

Ami valóban számít

“El sem tudom mondani, milyen boldog voltam, mikor az új CI-val először hallattam nyávogni a cicánkat” – emlékezik vissza Brigitte lelekesen. “És a madarak csiripelése a kertben!” “Már azt is hallom, ha a férjem a hátam mögött morog” – folytatja huncut mosollyal. Cochleáris implantátummal hallani nem ugyanaz, mint a természetes hallás, mint ahogy szemüveggel sem látunk pont ugyanúgy, mint szabad szemmel. Brigitte tisztában van a kihívásokkal: a telefonbeszélgetések közben koncentrálnia kell és előfordul, hogy ha háttérzaj is van, a tévéműsorokban nehezen érti meg a párbeszédeket. Viszont: “Már újra járok színházba és operába is.”

Brigitte számára a hosszútávú halláshoz a megfelelő technikai támogatás éppoly fontos, mint maga az implantátum. Az első két beültetés miatt még mindig csalódott. “A gyártó semmilyen támogatást nem nyújtott, pedig nagy szükségem lett volna rá.” A MED-EL szolgáltatásait és a klinikai mérnökök elkötelezettségét azonban csak dicséri. “A Covid-19 miatti lezárások első napjaiban valamit eltörtem a processzoromban.” Forródróton felhívta az ügyfélszolgálatot, ahol kérték, menjen át hozzájuk. “Az üvegablakon beadtam a processzoromat és öt perc múlva már a megjavított eszközt kaptam vissza.”

“Mindenkinek, akinek CI-re van szüksége azt ajánlom, menjen és igényeljen egyet.” Brigitte most arra vár, hogy a másik oldali implantátum kapcsán előjegyezzék vizsgálatra. “Az élet könnyebb két halló füllel” – erről meg van győződve. “Ez alkalommal egyből a MED-EL-hez megyek!” Mindenki saját maga döntheti el, hogyan kíván kommunikálni. Brigitte szerint – “A gyerekeknél különösen fontos, hogy minden lehetőség nyitva legyen előttük. Esélyt kell, hogy kapjanak erre, hiszen főleg halló emberek vesznek minket körül.”